facebook icon
Hírek newsflow
EU-s konzultáció a tisztított szennyvíz újrahasznosításáról

EU logo

Az Európai Bizottság konzultációt tart az újrafelhasznált vízre vonatkozó uniós minőségi minimumkövetelmények meghatározásával kapcsolatos szakpolitikai lehetőségekről. 2017. január 27-ig még kifejtheti véleményét az ügyben a LINK-en keresztül.

 
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj – 2017

SIWI SJWP_150318A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségük van. Nevezni egyénileg, vagy maximum háromfős csapattal lehet 15-20 éves középiskolásoknak a www.ifivizdij.hu honlapon keresztül történő regisztrációval és egy egyoldalas, angol nyelvű összefoglaló beküldésével. Határidő: 2017. február 5. A versenyről további részletek fenti honlapon találhatók. A hazai győztes képviseli Magyarországot a stockholmi nemzetközi döntőn augusztus végén.

 
Sikeres BWS 2016

BWS2016

Véget ért a „Budapesti Víz Világtalálkozó 2016". A 118 országból érkezett közel 1900 résztvevő három napon át plenáris üléseken és négy fórumon azt kívánta elősegíteni, hogy konfliktusok és globális kockázatok helyett a víz az együttműködés, a béke és fejlődés forrása legyen a világ minden fenntartható fejlődésben érdekelt országa számára.

A GWP Magyarország az Ifjúsági Fórum szervezője volt együttműködve a Külgazdasági- és Külügyminisztériummal és a Víz Világtanáccsal.

 
Nemzeti Víztudományi Kutatási Program

MTA

 

Mint a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható az MTA Elnöksége 2016. június 28-án elfogadta a Nemzeti Víztudományi Kutatási Programról szóló előterjesztést. A program előkészítése keretében korábban egy vízügyi konferenciát szerveztek, melyen elhangzott előadások videón is megtekinthetők, link.

 
Új magyar esettanulmány a ToolBox-on

A GWP egyik hazai partnere a VTK Innosystem esettanulmányt nyújtott be a Szigetközről a GWP számára, melyet a ToolBox team jóváhagyott és 481-es számmal regisztrált a szervezet eszköztárában, link.

 
VKI kontra integrált vízgazdálkodás - magyarul

Megjelent a GWP Műszaki Bizottságának égisze alatt 2015-ben készült Integrált vízgazdálkodás Kelet- és Közép-Európában ? IVG kontra Víz Keretirányelv c. kiadvány magyar nyelvű változata, melyet az egyik szerző, Ijjas István professzor emeritus mutatott be a Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlésén Debrecenben 2016. július 7-én.

 
A víz és a Fenntartható Fejlődési Célok

A víz és a Fenntartható Fejlődési Célok kapcsolatáról jelent meg a GWP Technikai Bizottságának 22. számú háttéranyaga Increasing water security: the key to implementing the Sustainable Development Goals címmel. További részletek illetve a dokumentum letöltése itt.